Teknős-buli - minden, amit a tekikről tudni kell!
Teknős-buli Online
 
Teknősök
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
tekk

 
Teki-fajok
 
Teknőseim
 
Rakj a kedvencekhez!
Rakj a kedvencekhez!
 
Akvarisztika
 
Szavazás
>>><-<<->DESIGN>><>-><-<<>-<
Legyen új dizájn? ("Igen" válasz esetém kérlek írd be a fórumba, milyen legyen)

igen
nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Sima lágyhéjú teknős

Ezeknek a teknősöknek a tudományos besorolása még nem tisztázott, viták tárgyát képezi. Ennek ellenére nem is annyira újonnan megjelent teknősök, hiszen a Kréta időszak közepén jelentek meg a mai formájukban a lágyhéjú teknősök, úgy 130 millió évvel ezelőtt. De a különbségek már jóval korábban jelentkeztek a lágyhéjú teknősök ősein, mint a Kréta időszakban. Már az ősökön elkezdődött a teknősökre annyira jellemző páncél elvékonyodni, mígnem egy vastag bőrréteg váltotta fel ennek a szerepét. Az ujjaik teljesen a vízi élethez alkalmazkodtak, így a lábuk szinte egy úszóhártlyában végződik.

Három fajta észak-amerikai lágyhéjú teknős létezik. Ezeket földrajzi elhelyezkedésük szerint különböztetjük meg. Élnek Afrikában, Ázsiában és Észak-Amerikában lágyhéjú teknősök. Most csak az utóbbiakról fogok írni.

Ezen belül még 9 alfaja van: kettő a sima lágyhéjúteknőshöz, hét a tüskés lágyhéjúteknőshöz tartozik. A floridai lágyhéjúteknősnek nincsenek alfajai, viszont az mind közül a legnagyobb.

A fiatal floridai lágyhéjúteknős olíva színű, a "páncélján" nagy szürke foltokkal. Sárga és narancssárga színezetű a feje, és egy sárga csík húzódik végig a hátán. Ezek a fiatal kori színek idővel elhalványodnak, részben eltűnnek. A felnőttek inkább barnás-szürkés színűek. A fiatalok haspáncélja szürke.

A tüskés lágyhéjúteknős hátpáncélja barnás, olívaszínű, amelyen különféle sötét mintázat található. A keleti alfajokon ez a mintázat fekete pontszerű, míg a nyugatikon fehér foltos.

A sima lágyhéjúteknősnek fiatal korában halvány mintázat található a sárgásbarnás páncélján, világos mintázattal a feje körüli részen. A felnőtteknek gyakran barna a hátpáncélja, melyen sötét pettyek találhatóak. A haspáncéljuk nagyon világos, vagy fehér.

A szabadban ezek a lágyhéjú teknősök patakokban, folyókban, kisebb-nagyobb tavakban élnek. Az idejük legnagyobb részét a vízben vagy a fenékbe ásva töltik. A lágyhéjú teknősökre jellemző, hogy a vízben lévő oxigént is fel tudják használni. Azért szeret sütkérezni a parton, de nagyon ritkán látható köveken, vagy fatuskókon. Főleg egyedül szeret napozni, más fajtársával vagy keményhéjú teknőssel nem nagyon (ez utóbbiakat valamilyen ok miatt nem is nagyon szereti, nem tűri meg maga körül). Ne tartsuk a lágyhéjú teknősöket együtt másfajta (pl. kemény páncélú) teknőssel.

Mind a szárazföldön, mind a vízben nagyon gyorsan tudnak mozogni. Valószínűleg ők tudnak a leggyorsabban szaladni a teknősök közül.

Csak azokat eszi meg, amelyet a vízben megtalál. Így például eszik halakat, csigákat, rovarokat, kétéltűeket, döghúst, rákokat és néha növényt is.

Egyszerre 4-33 darab kemény, gömbölyű tojást raknak. A tojások 2,5-3 cm átmérőjűek. Ez főleg a fajtól és a vidéktől függ.

Ha akvaterráriumban akarjuk tartani ezeket a lágyhéjú teknősöket, akkor mindenképpen nagy akvaterráriummal számoljunk, és tegyünk bele nagy teljesítményű vízszűrőt, különben elég gyakran kell cserélni a vizet. Ugyanis nagyon gyorsan össze tudják piszkítani a medencéjüket. Elég erősek, ezért minden berendezést jó alaposan rögzítsünk az üveghez, mert könnyen szétszedhetik. Nagyon gyorsan növekednek.

A lágyhéjú teknősök nagyon érzékenyek a tisztaságra, mivel a koszos vízben nagyon gyorsan elszaporodhatnak a különféle kórokozók. Így semmi esetre se tartsunk korhadt fát a vízben. Nagyon figyelnünk kell a gombásodásra, mivel a páncélját nagyon gyorsan megtámadhatja, ami számára végzetes lehet. Felületi gombásodást vagy penészt még meg lehet előzni egy alapos fertőtlenítéssel, de nagyobb probléma esetén mindenképpen állatorvoshoz kell fordulnunk! A gombásodás veszélye annál nagyobb, minél több példány él egy helyen. Ügyelnünk kell a páncélon lévő kisebb-nagyobb sérülésekre is. Míg a kemény páncéllal ellátott fajtársaiknál ez nem okoz nagy gondot, addig a lágyhéjú teknősöknek az életébe is kerülhet ez a kisebb károsodás. Ha egy lágyhéjú teknőst veszünk, mindig meg kell győződni róla, hogy a mind a has- mind a hátpáncélja hibátlan, sérülésektől mentes, főleg nincs rajta semmiféle gombásodás, vagy valamilyen elváltozás. Azért is fontos a megelőzés, mivel injekciót adni egy teknősnek eléggé reménytelen vállalkozás.

A lágyhéjú teknősök nagyon agresszívak tudnak lenni. Gyakran harapnak fajtársukba, vagy más teknősbe. Gyakran felesleges vérengzésekbe is belemennek.

 
TÁJM
 
Üdvözlő

 

Hello!

Üdvözlök mindenkit a honlapomon!

Megpróbálom folyamatosan frissíteni, és érdekesebbeknél-érdekesebb dolgokkall feltölteni az oldalt. Remélem nagyon fog tetszeni! Ja és ha fenn vagy a Myvipen, akkor csatlakozz a Teknős kedvelők klubjába!

Kérlek a teknőseimről szöveget és képeket ne másoljotok. A többi cuccot sem illik, nade...

Na jól nézz körül, szavazz, írja a vendégkönyvbe meg a fórumba, meg amit akarsz.:)

 

A szerkesztő

 
Világóra
 
Naptár
2025. Január
HKSCPSV
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Számláló
Indulás: 2006-10-31
 
G-Mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Extrák (teknos.hu)

Képek

Telefonkártya

Történetek

Mesék

Viccek

Karikatúra

Letöltés

 

 
Hányan vagyunk?
teki kedvelő olvassa a lapot.
 
Downloads
 
Szavazás
szavazz
Te mit csinál a tekiddel, ha elutazol?

Rábízom egy rokonra, vagy szomszédra
egyedül hagyom
mást
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Állatkertek
 
<--->
 

Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!