Víziteknősök:
A víziteknősöknek számos betegsége lehet, de most itt csak néhány - leggyakrabban előfordulóról írok. (Ha valami más fordul elő, akkor azonnal állatorvoshoz célszerű fordulni.) A legfontosabb dolog, hogy még időben ismerjük fel a betegséget, mert ilyenkor eredményesebben tudunk ellene küzdeni. Ha a teknősünk néhány jelzését mi nem tudjuk helyesen értelmezni, akkor arra az állat is rámehet. Itt elsősorban a víziteknősök betegségeiről írok, de bármilyen más víziteknősre is éppúgy vonatkozik (persze néhány kivételes esettől eltekintve).
Hiánybetegség
Ennek a betegségnek a tünete a puha páncél vagy súlyosabb esetben a szemnél megjelenő hártya (ezt azonban nem szabad összetéveszteni az alvó állapottal). Az utóbbi esetben érdemes inkább egy állatorvos tanácsát kikérni. A hiánybetegségekkel - mint a legtöbb betegség esetén - úgy lehet a leghatásosabban harcolni, ha megelőzzük. Ennek egyszerű módja van: minden olyan vitamint megadni a teknős számára, amelyre szüksége van. Ez elég banálisan hangzik, mégis a teknősök többsége emiatt pusztul el. A páncél puhulásánál célszerű nagyobb mennyiségű páncélerősítőt és mindenféle vitamint adni a kis kedvencnek, nehogy súlyosabb tünetek lépjenek fel. Tapasztalatom szerint azonban a legtöbb ékszerteknős nem szereti a különféle vitaminkészítményeket, ezért célszerű a legelső "fogásként" feltálalni nekik. Mivel az ékszerteknősök nagyon mohók, ezért az éhségükből fakadóan mindenre rámennek, de ahogy kezdenek eltelni, egyre válogatósabbakká válnak. De a vitaminkészítmények adását könnyen elkerülhetjük, ha nagyon gyakran adunk neki(k) élő vagy fagyasztott halat, mivel a halban megvan szinte minden olyan vitamin, amelyre egy ékszerteknősnek szüksége van. Azonban nem szabad elfeledkezni a növényi táplálékról sem, mivel a teknősök idővel egyre inkább vegetáriánusokká válnak. Ha már bekövetkezett a baj, és elkezdett puhulni a páncél, de a megemelt vitaminadag ellenére 1-2 héten belül nem észlelünk semmilyen pozitív változást, akkor mindenképpen forduljunk állatorvoshoz!
Tüdőgyulladás
A másik viszonylag gyakran előforduló betegség a tüdőgyulladás. Ezt onnan vehetjük könnyen észre, hogy a teknősünk huzamos ideig ferdén úszik. Néha előfordul, hogy az ékszerteknősök szórakozásból úsznak ferdén, ezért ilyenkor érdemes sokáig nézni őket, hogy visszatérnek-e a "normális" úszáshoz, vagy sem. Ezt a betegséget általában a víz melegítésével, infralámpa használatával meg tudjuk szüntetni, de ha mégsem, akkor kérjük ki egy állatorvos tanácsát! Előrehaladott tüdőgyulladás esetén előfordulhat, hogy a teknős szemei könnyeznek, orra folyik, köhög vagy szipog. Ebben az esetben már csak az antibiotikum segíthet, ekkor már mindenképpen hívjunk állatorvost!
Sérülések
Ez nem teljesen betegség, bár akár a hiánybetegségnek a tünete is lehet. Azonban ha több teknőst tartunk, akkor néha előfordul, hogy a teknősünk megsérül, és a páncéljáról letörik egy darab a dulakodás hevében. Ekkor általában elég fertőtleníteni a sebet, és várni, hogy begyógyul (ez pár hónapba is beletelhet). Csak a fertőzésekre (pl. gombásodásra) kell ügyelni, mivel ez veszélyes lehet a teknősre nézve. Ebben az esetben forduljunk állatorvoshoz! De szerencsére a legtöbb esetben ez nem alakul ki. Ha nagyobb páncéldarab törik le, vagy sérül meg, akkor is forduljunk állatorvoshoz. Bár vannak erre is egyedi megoldások, de ne próbálkozzunk velük feltétlenül.
Szalmonella
A betegségek felsorolása nem lenne teljes, ha nem említeném azt a betegséget is, amelyet mi kaphatunk el a teknőseinktől. Ez pedig a szalmonella. Azonban ez ellen könnyen védekezhetünk: ha a teknőseinkhez nyúlunk, utána alaposan mossunk kezet! Így elkerülhetjük ezt a kellemetlen betegséget. A teknőseinkre általában ez a fajta betegség nem jelent nagy veszélyt, kivéve, ha ez súlyosabb tünetekkel (pl. hasmenés) nem párosul. Ebben az esetben feltétlenül forduljunk állatorvoshoz!
Emésztési zavarok
A teknősöknél néha hasmenés vagy ahhoz hasonló emésztési zavar fordulhat elő. Ezt általában a rossz étrendre lehet visszavezetni. Ilyenkor az ételbe kevert széntabletták jó szolgálatot tehetnek. De banánnal, almadarabokkal is kezelhetjük ezt a bajt, ráadásul a teknősök ez utóbbiakat még szeretik is - általában.
Vitaminhiány
A vitaminok minden állat számára nélkülözhetetlen anyagok. Mivel vitaminokat az állatok nem tudnak megfelelő mennyiségben termelni, ezért különösen fontos az etetés. A túlságosan egyoldalú vagy rossz etetés könnyen hiánybetegséghez vezethet, amelyet fentebb már leírtam. Hiánybetegség elsősorban az A vitamin hiánya esetén fordul elő, azonban a teknősöknek többféle vitaminra is szükségük van. Például a D vitamin hiánya a csontok elvékonyodását, és azok törését is okozhatja. Ilyenkor több D vitamin tartalmú ételeket kell adni a teknősnek, és az UV-lámpa is jó hatással van ilyenkor. De vigyázni kell, hogy ne túl sokat sugározzuk UV-lámpával a teknőseinket (300 W-os lámpa esetén max. napi 10 perc) és legalább 70-80 cm távolságban legyen az UV-lámpa tőle.
Talán az egyik legfontosabb dolgot hagytam még a végére: a teknősöket a lehető legritkábban vegyük a kezünkbe, mivel ezt ők stresszként élik meg. Amúgy sem tudunk semmit sem megállapítani abból, hogy ha a kezünkben van és közelebbről vizsgáljuk meg (néhány kivételes esettől eltekintve). Ráadásul még a haldokló teknős is tud nagyon fürgén mozogni, ha megzavarják, vagy lerakjuk a földre. Ez inkább egy menekülés, mint az egészség jele.
Szárazföldi teknősök:
A legjobb a betegségek megelőzésére a megfelelő hely kiválasztása és a helyes, változatos étrend betartása.
Bármilyen betegséggel jobb állatorvoshoz fordulni, mivel egy egyszerű megfázás is a teknős halálával végződhet. A megfázást egyébként könnyező és letapadt szemekről és a légzésnél jelentkező halk sziszegésről lehet felismerni. |