Geochelone pardalis
A párducteknős Afrika keleti részén, Etiópiában, Szudánban, de egészen délig a Jó Reménység fokig elterjedt. Itt előnyben részesíti a száraz, homokos félsivatagos, bozótos vagy a szavannás területeket. Csupán a nyári időszak jelent számára nagy megpróbáltatást, amikor szinte nincs semmi csapadék. A vizet főleg táplálék útján veszi fel. A felnőtt példányok páncélhossza elérheti a 68 cm-t is.
Két alfaját írták le: Geochelone pardalis pardalis, illetve a Geochelone pardalis babcocki. A két alfaj között a fő különbség a fiatal teknősökön a páncél mintázata. A pardalis pardalis páncéljának mindkét felének közepén összetett pontok találhatóak. Míg a pardalis babcocki páncélján csak egy pont látható. Néhány más apró különbség is van a két alfaj között (felnőtt teknősök mérete, páncél alakja stb.), de ezek nem annyira jellemzőek, illetve ezek alapján nehéz különbséget tenni.
A mi időjárási körülményeink között a kombinált (kinti, benti) tartás a legeredményesebb. A nyarunk megfelel Kelet-Afrika csapadékos időszakának, a telet pedig terráriumi körülmények között bent töltheti. Ilyenkor a megfelelő időjárást kell neki "megteremteni". A szabadban való tartásnál gondoskodnunk kell búvóhelyről is, ahová rossz idő esetén vagy hidegebb éjszakán behúzódhat. Nem túlságosan stressztűrő, ezért nyugodt, csendes helyet kell számára biztosítani. A terráriumot legjobb a pincében kialakítani. Ez főleg azért is indokolt, mivel hatalmas területet kell a számára biztosítani. Legalább 4 m2-es terráriumot igényel. Minden további egyednél plusz egy m2-t kell hozzászámítani. Hősugárzókat is érdemes felállítani, hogy néhány helyen 40°C-ot is biztosítani tudjunk a számára. Aljzatnak a legmegfelelőbb a föld vagy az agyag.
20-25 cm-esen válnak ivaréretté. A hímnek hosszabb és vastagabb farka van és a haspáncélja konkáv. Párosodás után a nőstény 5-30 tojást rak. Ezeket keltetőbe kell rakni és 30°C-on, 70%-os páratartalom mellett 180-250 napig keltetni. Miután a kicsinyek kibújnak nagyon gyorsan kezdenek el nőni. De vigyázni kell arra, nehogy túletessük őket. A fiatalabbak egy kicsit hidegebb (nem 40°C-os) és nedvesebb tartást igényelnek, mint a kifejlett példányok.
Nyáron a felnőtteket fűvel, szénával lehet etetni. Ritkán gyümölcsöt is lehet nekik adni. Télen, terráriumi tartásnál szegényebben kell őket etetni. Széna, szalma, sárgarépa lehet a főételük. Alkalmanként almával és zöldséggel is megkínálhatjuk őket. Nyáron a szabadban sok vizet lehet nekik adni, míg télen csak nagyon keveset. Mind az etetésnél mind az itatásnál a természetes körülményeket vegyük alapul, úgy gondozzuk a párducteknősünket.
Forrás: Teknőstartók Klubja |