Ez a teknősfajta a sós és az édesvíz találkozásánál él, a Mexikói-öböl mentén. Főleg Massachusetts és Texas partvidékein honos.

Közepes méretű teknős, páncélja csupán 5-10 inch. Hét alfaja ismert, amelyek nagyon hasonlóak. Általában koncentrikus barázdák és sötét-világos mintázat található a hátpáncélján. A színösszetétel azonban alfajonként különböző. A nőstény gyémántteknős nagyjából kétszer akkora, mint a hím, és a feje is hosszabb. A hímnek kisebb, vastagabb farka van. A fiatal gyémántteknősöknek élénkebb szinük van, mint a felnőtteknek.

Elsősorban csigákat, rákokat eszik, de fogyaszt még gumókat, és füvet is. De főleg húsevő.

A párosodás a vízben történik, minthogy az életének jelentős részét is itt éli le. A párosodási időszak április végétől július közepéig tart. Ezután a nőstény egy mély fészket ás, és egyszerre 4-18 elliptikus tojást rak. Néhány nőstény egy évben többször is rakhat tojást. A kelési idő 61 és 104 nap között ingadozhat - az időjárástól függően. A fiatal gyémántteknősök inkább az első két évükben nőnek sokat. A nőstény gyémántteknősök 4-8, a hím gyémántteknősök pedig 2-3 évesen válnak ivaréretté. Ezek a teknősök akár több mint negyven évig is elélhetnek.

A gyémántteknősök párosodása elég furcsán zajlik le. Az udvarlás egy tánc (mint a többi víziteknősnél is), amely a hím körözgetésével kezdődik. A körözgetés és üldözgetés után a hím a karmát odadörzsöli a nőstény arcához, majd a szájához. Ezután kezdődik a párosodás.

A gyémántteknősök is alszanak téli álmot egyedül vagy csoportosan. Ez utóbbi utal a szoros társas kapcsolatra is. Sokszor napoznak együtt ezek a teknősök. A tudósok azonban vitatkoznak azon, hogy ez ténylegesen társadalmi kapcsolatra utal, vagy egyszerűen kevés a helyük, ahol napozhatnak és téli álmot alhatnak.

Az 1880-as évektől egészen az 1920-as évekig ez a faj a kihalás szélén állt, mivel nagyon sok teknőst fogtak el, és ettek meg. Ekkor egy gyémántteknős 7 dollárba került. Azóta ezeket a teknősöket farmokon tenyésztik a húsáért, és az 1930-as évektől kezdve fokozatosan növekedett a természetes egyedszámuk. Ma azonban más kihívással kell megküzdeniük ezeknek a teknősöknek. Ugyanis a természetes élőhelyük egyre jobban pusztul, így egyre kevesebb élettér áll a rendelkezésükre, ráadásul a rákcsapdákban is nagyon sok teknős hal meg. Ebből a helyzetből csak a rákcsapdák módosítása jelenthetne kiutat.

Ez a teknősfajta teljesen alkalmazkodott a félsós környezethez. Nincs sok ilyen élőlény a természetben, így a megőrzése is nagyon fontos lenne.