(Chelus fimbriatus)

Ez a bizarr teknős Dél-Amerikából származik. Ott elsősorban kisebb patakokban él, főleg az Amazonas mellékágaiban. Az indián neve (matamata) nagyon kifejező: gyilkolok.

Elsősorban halakkal táplálkozik. A halászási technikája nagyon egyedi, de erről már írtam a teknősökről szóló oldalon. Az álcázás mestere, leginkább egy falevélre hasonlít. Így a halak gyanútlanul meg tudják közelíteni. A magyar neve a páncéljának az alakjából származik. Lehullott levelek és ágak társaságában szinte lehetetlen is észrevenni, csak akkor, amikor megmozdul. A páncélja akár az 50 cm-t is elérheti. A hosszú nyakával és farkával együtt akár 1 métert is jelenthet.

A szárazon nem nagyon érzi jól magát, inkább a víz az ő otthona. Így nagyon kimászóhelyről sem kell gondoskodnunk. Egyedül, amire ügyelnünk kell az a víz mélysége. Ennek olyan mélynek kell lenni, hogy a teknős mindenféle felúszás nélkül könnyen levegőt vehessen. Természetes körülmények között alig mélyebb vizekben él, mint amekkora maga. Leginkább 24°C körüli hőmérsékleten érzi jól magát.

A nagyobbakat egy héten kétszer, a kicsiket naponta kell etetni. A matamatákat guppikkal, kis élő halakkal, vagy lisztkukacokkal érdemes etetni. De ezenkívül mindenféle táppal is próbálkozhatunk. Nagyon fontos, hogy élő halat kapjon. Persze ennek elfogása látványnak sem utolsó (már ha tudjuk követni az eseményeket).

Telelést egyáltalán nem igényel, mivel természetes körülmények között (az esőerdőben) nincsen tél.

Vigyáznunk kell, amikor kiveszünk egy matamatát a vízből, mivel könnyen megharaphat minket.

Forrás: Teknőstartók Klubja